A művészet erejét már az ősidők óta használják, használták anélkül, hogy tudatában lettek volna ennek gyógyító, terápiás hatásáról.
Bár számos gondolkodó megfogalmazta a művészet pozitív hatását, művészetterápiáról a XIX. század végéig, XX. század elejéig nem beszélhetünk. Kialakulásához egyrészt pszichológiai, pszichiátriai tudományok megszületésére volt szükség. Itt említhetjük meg Freud munkásságát, aki a modern pszichológia atyja. Ő az álomfejtés, a hipnózis, továbbá a személyiség 3 részre (ösztönén, én, és felettes én) tagolásával alapozta meg a teret a művészetterápia számára.
Mivel az álom képekkel dolgozik, mintegy rejtve, szimbólumok formájában felszínre hozza a tudattalan tartalmakat. A művészetterápiának összekötő, híd szerepe van a tudattalan tartalmakhoz.

Ez egy nonverbális kifejezési mód, tehát szavak nélkül is segít a tudattalan lelki tartalmaink, elfojtott érzéseink, belső konfliktusaink felszínre hozásában, feldolgozásában, tehát azon gyermekek, felnőttek számára is egyaránt hatásos, akik nem képesek megfogalmazni, kimondani a gondolataikat, érzéseiket, érzelmeiket.

A művészetterápiás foglalkozások során a hangsúly az alkotó folyamaton van. A terapeuta a kreatív folyamatok segítségével hozzásegíti az embereket a problémájuk kifejezéséhez, megoldásához, valamint viselkedésük, érzéseik felismeréséhez, fejlesztéséhez, a stressz csökkentéséhez, az önbecsülésük, tudatosságuk javításához. Ezáltal új módszereket találnak/kapnak a mindennapi életükben előforduló szokásos megküzdési stratégiák helyett.